A Tudatosan gyermektelenek megjelenése (2022 február) óta szerencsére töretlen a médiaérdeklődés a téma iránt. Amikor Rónai Márta a colore.hu-tól április végén megkeresett, hogy szeretne velem interjút készíteni, örömmel elvállaltam, ám arra nem számítottam, hogy ennyire személyes kérdéseket (is) feltesz majd.
Úgy voltam vele, hogy nem bánom. Egyfelől, mert már a könyvben is írtam röviden a személyes történetemről a szerkesztő kérésére, másfelől nem éreztem kellemetlennek, sőt, volt olyan kérdés, aminek kifejezetten örültem. Én hiszek abban, hogy az elfogadás felé vezető első lépés a megismerés. Ha ehhez hozzá tudok járulni azzal, hogy egy kis betekintést engedek a személyes világomba, akkor miért ne? A kötetben is hús-vér emberek szólalnak meg, többen a teljes nevüket felvállalva.
Szóval…
Volt egy álmom: három ikerfiam van. Még a nevüket is tudom: Balázs, Bence és Boldizsár. Velük vagyok a spanyol tengerparton. Süt a nap, kék az ég, a homok puha és meleg. Együtt játszom a gyerekeimmel és azt éreztem, hogy mekkora nagy boldogság ez.
Aztán felébredtem ebből az álomból és megcsapott a valóság: akkoriban egy narcisztikus, érzelmileg bántalmazó férfival éltem együtt, aki kifelé azt mutatta, hogy ő milyen nagyszerű, miközben a négy fal között ment a verbális agresszió, a manipulálás, az érzelmi bántalmazás. A külvilág ebből mit sem látott, de nekem kimutatta a foga fehérjét. Ebben az érzelmi hiánygazdaságban jött ez az álom, azaz vágytam volna a szeretetre, amit a páromtól nem kaptam meg. Álmok szintjén jött az, hogy talán egy gyermek ezt megadhatná. A pszichológus a könyvben azt mondja, hogy az ilyen gyerekek az úgynevezett funkció gyerekek, akik azért születnek meg, hogy egy párkapcsolatot megmentsenek, vagy hogy azt a szeretetet, amit a partner nem ad meg, pótolják egy gyerekkel. Én pedig ezt nem akartam.
Idézet az interjúból, ami teljes terjedelmében itt olvasható.