Különleges színházi élményben volt részem Szalontay Tünde színésznek köszönhetően. A darab az ő identitáskereséséről szól, aki Wágner Emeseként született. Esetében ez nem pusztán névváltást jelent, hanem jóval többet: sorsváltást is. Hiszen mindaz formál bennünket, ami gyermekkorunkban, sőt születésünkkor és születésünk előtt történt velünk. Felmenőink összes történetét hordozzuk magunkban, legmeghatározóbban anyáinkét – legyenek édesek, vagy mostohák.
Szalontay Tünde megható érzékenységgel, elképesztő mélységgel, a különböző szerepek bravúros váltogatásával szellemül át az élete alakulására döntő hatással bíró személyekké: örökbefogadó szüleivé, az őt kiskorában bántó gyerekekké vagy éppen időskori édesanyjává.
Mi, nézők pedig elkísérjük azon az úton, ahová mindig is tartott: önmagához, az igazi gyökereihez, hogy az őt kínzó kérdésekre végre válaszokat kapjon.
És ahogy a súlyos titkok teljes valójukban kijönnek a fényre, úgy látjuk őt babaként, kisgyerekként, világgá ment fiatal nőként, majd anyaként.
Az előadás legmegrázóbb pontja számomra az a monológ volt, ami az elhagyott csecsemő leépülésének folyamatát beszéli el.
A másik pedig, amikor a főhős megvallja, azért akart színésznő lenni, hogy végre ne legyen láthatatlan.
Valójában az egész monodráma a láthatatlanság elleni küzdelemről, és arról az elemi vágyról szól, hogy megtudjuk, honnan jövünk, azért, hogy értsük, merre haladunk.
Sok olvasata van a darabnak. Számomra ez nem csak Szalontay Tünde megrendítő személyes története. Kérdéseket tesz fel az anyaság misztériumával kapcsolatban. Minden anya szereti a gyerekét? Minden nőből anya válik azáltal, hogy gyereket szül? A gyerek mindig elhozza a boldogságot?
Ezekre a kérdésekre bizonyára más választ ad, aki szeretetteljes, összetartó, támogató családból jön, mint akinek ez nem adatott meg.
Mert bántották, akár a testét, akár a lelkét. Akit elhanyagoltak. Aki hasztalan futott a szülei szeretete után. Akibe ártó hiedelmeket plántáltak. Akinek szétdúlták a lelkét, elvették a gyerekkorát. Akiről lemondtak.
Női sorsok, életutak, döntések metszéspontja a darab, ahol bármely út választása embert próbáló következményekkel jár. Ki cipeli el a terheket?
És hol vannak a férfiak?
| AZ ALKOTÓK |
| Született: Wágner Emese
manna produkció – Szentendrei Teátrum – Füge Produkció Előadja: Szalontay Tünde, Koreográfus: Gergye Krisztián, Zeneszerző: Zombola Péter, Dramaturg: Zsigó Anna, Látvány: Gergye Krisztián és Szenteczki Zita, Videó: Dinea László, Fény: Langó Ádám, Produkciós vezető: Gáspár Anna, Rendezőasszisztens: Szirtes Lili Lujza, Rendező: Szenteczki Zita.. |
Fotók: Kállai-Tóth Anett