Technoszerű zajzene, transzvesztitára hajazó nagymama, futurisztikus jelmezek, háromszemű Tartuffe, holdjáró férficipő, neonzöld fodros ruha és a leleplezési jelenet „interaktív” újraértelmezése. Néhány abból a megannyi ötletből, amellyel Bocsárdi László Tartuffe-rendezése a Katonában mindenképpen el akart térni attól, ahogy klasszikusan gondolkodunk minden álszent féreg eredőjének mibenlétéről. Ráadásul nehéz nem észrevenni az aktuálpolitikai áthallásokat. De vajon ez elegendő ahhoz, hogy működjön az előadás?
Vissza a jövőbe
Valami bűzlik. És nem csak Dániában, hanem a Katona Tartuffe-je körül is. Moliére darabja olyan, mint a Rómeó és Júlia: milliószor feldolgozták már, nehéz újat mutatni. Bocsárdi László rendező megpróbálta.
Ahogy végigfeszengtem az előadás két óráját, azon morfondíroztam, mi a baj ezzel a Tartuffe-fel. Azt éreztem, hogy valami ütőset akart a rendező, olyat, amilyen még soha, sehol nem volt. Ami kizökkent, ami megdöbbent – és ezzel nem is lenne gond, hiszen ez modern színházban kvázi elvárás. Kizökkenés helyett unalmat, megdöbbenés helyett csikorgást éreztem.
Pedig de csudajó jó ötletek voltak benne! Találó a minden barokk cicomától megfosztott, fémes, rideg, minimalista, szinte semmi díszlet (Bartha József).
Az, hogy a keresztet formáló, hol szétnyíló-beengedő, hol becsukódó-kirekesztő acélajtó mennyire didaktikus, mindenki maga döntse el. Párhuzam mindenesetre van, sajnos.
Meghökkentőek voltak jelmez gyanánt az ultramodern ruhák, amelyek akár a New York-i Divathéten is felvonulhatnának – Cs. Kiss Zsuzsannának köszönhetően.
Kétséget sem hagy afelől a látványvilág, hogy ez a Tartuffe-értelmezés nagyon nem a 17. században játszódik.
A mai korba (és a jövőbe) helyezésen túlmenően azonban a ruhák öncélúan extravagánsnak hatnak.
A háromszemű Tartuffe esete a kígyóbőr domina csizmával
Ugyanígy érdekes kísérlet az a szokatlan mozgásvilág, amit Keresztes Tamás Tartuffe-je képvisel. De hogy ebben mi a ráció – a figura újszerűségének, modernségének hangsúlyozásán túl –, számomra nem derült ki.
Amennyire telitalálat volt Keresztes Ascherként a Pintér Béla-darabban, annyira nem a „klasszikus” értelmezés szerinti Tartuffe, Tartuffe-szerű. Hogy milyen is most a Katona Tartuffe-je? Platformcipője az alacsonynövés hiú kompenzálásának tűnik. Paródiája a nem nagy embernek (értsd: mindenféle értelemben), aki nagy ember akar lenni. Mert a környezete egy részének visszaigazolása alapján már saját maga is elhiszi, hogy az lehet.
Homlokán viseli harmadik szemét (az Istenét?), ami mindent lát, ám saját magával szemben rendre részrehajló. Abban, ahogy kétpofára zabálja a gránátalmát, minden benne van a hatalom mohó, kéjes akarásáról.
Orgon a lóvá tett, hiszékeny, valamiben mindenképpen és mindenáron hinni akaró balfék, aki nem hallgat környezete okos szavára. Jellemrajzát rögtön első színpadra lépésekor megkapjuk: átszellemült, idült mosollyal az arcán repked be a színre, mintha a megtalálni vélt boldogságtól – az igaz barát meglelésétől – ténylegesen húsz centivel a föld felett járna.
Szokatlan Máté Gábort ilyen szerepben látni. Ám nem szokatlan manapság ilyen embereket látni.
Orgon ellentéte a felesége, akit Ónodi Eszter alakít. Elmira jelmeze egy neonzöld fodros ruha, fekete fényes leggingsszel és barna kígyóbőr domina csizmával. Ennek a nőnek helyén van az esze és kellőképpen karakán is.
Mi, nők meg tudjuk védeni magunkat, mondja. És valóban, ő lesz az, aki leleplezi Tartuffe turpisságait.
Apropó, leleplezés! Arra a bizonyos majdnem felszarvazási jelenetre szintén a kánontól – s az eredeti műtől – eltérően kerül sor. Zseniális az ötlet.
Ehelyütt csak annyit árulnék el, hogy az első sor közepére érdemes jegyet váltani. Legalábbis annak, aki szeret minél közelebb kerülni a történések középpontjához.
A mater familias
Nem tudom, milyen reakciót várt Bocsárdi a nézőktől, amikor a nyitó jelenetben a Katona színpadára állította Fekete Ernőt – Pernellnéként. Az ondolált hajú, talpig a lila különböző árnyalataiba öltöztetett, ridikülös matróna hosszú másodpercekig farkasszemet néz velünk.
Leginkább zavart kuncogást lehetett hallani. Pedig a szintén Tartuffe bűvkörébe került, az álszent nyájassághoz és hazudott erkölcsösséghez ragaszkodó mama azt a pólust jeleníti meg, amelyik isteníti az ilyen Tartuffe-szerű jellemteleneket.
Az ő szájából hangzik el a – főleg a mai Magyarországon és elsősorban a színházak szempontjából – legfontosabb mondat is, amit fenyegetésnek szán. „Szabad gondolkodást szimatolok!” – mondja mutatóujját felmutatva.
Ez pont azért lenne nagyon vicces (még inkább fájdalmas), mert valójában egy transzvesztitát látunk. Egy nőnek maszkírozott, erősen túlsminkelt férfit. És gondoljunk bele: ő viseli a nadrágot a családban – szó szerint is.
Mégsem ül igazán a jelenet. Még akkor sem, ha Fekete Ernő maga kész jellemkomikum.
Van perspektíva a néha felvillanó, technoszerű, helyenként stroboszkopikus zenében is (Bocsárdi Magor).
Modernségével, kissé idegen hangzásvilágával szintén a jelenidejűséget, sőt, egyenesen a jövőbe repítés érzetét kelti.
És a szöveg „fiatalítása”, „beújítása” is jót tett a több mint háromszázötven éves darabnak. Alice Georgescu román fordítása alapján a szövegkönyvet Kali Ágnes és Bocsárdi László készítette.
Az eredeti, klasszikus-rímes, a modernizálthoz képest fennköltnek ható Vas István-fordítás csak abban a jelenetben hangzik el, amelyben Tartuffe szerelmet vall Elmirának.
Az utolsó jelenet miatt érdemes
A már említett főszereplőkön kívül kiemelendő Bánfalvi Eszter vendégművész a mindent kitűnően érzékelő, a gazdái javát akaró, ám alapvetően kotnyeles Dorine szerepében.
Kocsis Gergely Cléante-ként egy értelmiségire fazonírozott fickót hoz, akinek ugyan igaza van, helyesen látja a dolgokat. Önteltsége és okoskodó stílusa miatt azonban nem ér célt, noha ő (eredetileg) Moliére szócsöve. Figurája súlytalan. Nehéz igazán komolyan venni, mikor Tartuffe-szerűen a szemét forgatja.
Sok jó ötlet, remek színészek, valami mégis hiányzik, amitől igazán működne az egész. Amitől zsigeri érzelmeket válthatna ki az előadás. A színészek közötti interakciónál éreztem hiányosságot.
Mintha nem igazán lett volna meg a kémia – elcsépelt szóval élve. Pedig ezek a színészek nagyon jók, most is csinálták, amit kell. De mintha ők maguk sem érezték volna komfortosan magukat a rendezői elképzelés megvalósulásában.
A darab legvégén aztán történt valami. A térdeplős-szelfizős jelenetnél megérkezett végre az a drámaiság és az a gyomorba vágó szellemesség, ami miatt szeretjük a Katonát.
Borbély Alexandra először Lojális úrként, majd Rendőrhadnagyként oszt „igazságot”. Ekkorra már annyira elmentek a viszonyok, hogy itt már csak egy isten segíthet.
A királyi (isteni) közbeavatkozás során az új úr előtt aztán az egész háznép – kedves mamástól – térdre borul és zavartan hálát rebeg. Ezért a jelenetért érdemes végigülni a két órát.
Tartuffe él és élni fog?
Eszünkbe juthat a szakállas vicc, amelyben a pasit a felesége rajtakapja egy nővel az ágyban, mire a gazember ezt mondja: kinek hiszel drágám, nekem vagy a szemednek?
Nehéz nem aktualitást szimatolni a Katona Tartuffe-je kapcsán. Hiszen 2019 végén (december 21. a bemutató dátuma) már maga a darabválasztás is közéleti tett lehet.
Ami – még egy gondolat erejéig visszatérve – a külsőségeket illeti: a jelmezek nem is modernek, hanem futurisztikusak. Értjük, a sztori ma játszódik, de akár holnap is játszódhatna.
Ha nem nyitjuk ki végre a szemünket. Mert az, amiről Moliére beszél, sajnos itt és most nagyon is aktuális.
A vakhit, a népbutítás, a szolgalelkűség, a megvezethetőség, a képmutatás, a keresztény papolásba csomagolt kirekesztés – mind a kínzó mindennapok része.
Éppen ezért sajnálatos, hogy ennek a Tartuffe-nek nem volt íve, nem volt „pörgése”. Helyenként fásult, lassú volt. Rövidebb játszási idővel, feszességgel, drámaisággal, iróniával nagyot üthetett volna.
Az egész leginkább elidegenítő volt, és mintha a színészek is idegenkedtek volna az egésztől.
Ha ez a rendezői koncepció része, akkor oké. Hiszen vannak dolgok, amelyektől a jóérzésű emberek idegenkednek. Viszolyognak. És alig várják, hogy vége legyen.
Értékelés
Rendezői kreativitás: 6
Dramaturgia: 8
Színészi teljesítmény: 7
Gondolati tartalom: 7
Hangulat: 5
Jelmez: 7
Díszlet: 7
Zene: 8
Összesen: 6,9